2023. szeptember 18.
Több mint 40 vállalat vett részt 2023. szeptember 18-án az Electrolux Állásbörzén a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban, melynek keretében a svéd vállalat munkatársai közelebbről is megismerhették a régióban működő cégek által kínált nyitott pozíciókat, és az alkalmazás feltételeit. Az állásbörze a vállalat által kidolgozott Gondoskodó Elbocsátás Program része, melyet az Electrolux korábban azért vezetett be, hogy a többletjuttatások (megemelt havi termelési bónusz, hűség bónusz) mellett olyan ingyenes támogatási lehetőségeket biztosítson munkavállalóinak, amelyek segítséget nyújthatnak a sikeres álláskeresésben, munkahelyváltásban.
„Az Electrolux rendezvényének célja, hogy a vállalat megfelelő környezetet teremtsen kollégáinak és a régió munkáltatóinak ahhoz, hogy megismerhessék egymást, létrejöhessen egy első kapcsolat, amelyet reményeink szerint sok esetben gyümölcsöző, hosszútávú munkaviszony követ majd” – emelte ki Szentpéteri Ferenc, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatója, az Electrolux nyíregyházi gyárának igazgatója.
Az állásbörze stratégiai partnerei is aktívan hozzájárultak az esemény sikeréhez. A Szabolcs-Szatmár Bereg Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályától hasznos információkat kaptak a munkavállalók arról, hogy milyen támogatást vehetnek igénybe álláskeresésük során, valamint az INT-Solution és a KOZÁK HR tanácsadó cégektől hasznos tippeket tudhattak meg a munkatársak munkajogi kérdésekről, tesztírásról, álláskeresési praktikákról.
Az állásbörzét dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, valamint dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere nyitotta meg.
A Gondoskodó Elbocsátás Programról
A program legfontosabb eseménye az Állásbörze, de emellett a vállalat számos támogatást nyújtott a munkatársaknak:
- Információs fórumok szervezése, részletes tájékoztatás a munkavállalóknak a munkaviszonyuk megszüntetésével kapcsolatos jogi tudnivalókról, a szükséges adminisztratív lépésekről, illetve segítséget adni a munkaerőpiacra történő kilépéshez.
- Álláskeresési technikák tréningek lebonyolítása, hogy gyakorlatias álláskeresési ismeretek elsajátításával a munkát keresők képessé váljanak az önálló álláskeresésre. Emellett friss önéletrajzzal, fotóval és motivációs levéllel rendelkezzenek, és a lehető legrövidebb időn belül újra munkába tudjanak állni. A képzésen közel 600 munkavállaló vett részt.
- Idegennyelvi, könnyűgép kezelői, egyéni képzési igények támogatása.
- Pszichológiai konzultációs lehetőség.
- Stresszkezelési tréning biztosítása.
- Vezető beosztású munkatársak személyre szabott támogatása
- Munkából – Munkába® program elindítása, melynek lényege, hogy a regisztráló fizikai állományú kollégákat munkaviszonyuk végét követően további 3 hónapig támogatja az Electrolux. Egyéni akcióterv kidolgozása, aktív támogatás az állásinterjúkra felkészülésben, az álláskeresési folyamat támogatásában, állások közvetítésében, pályaorientációs és pályakorrekciós szakmai tanácsadásban.
A Gondoskodó Elbocsátás Program előzménye, hogy az Electrolux 2023. február 1-jén bejelentette: nem folytatja tovább a hűtőszekrények gyártását nyíregyházi gyárában a lényegesen megváltozott üzleti környezet és alacsony kereslet miatt. Az átszervezésnek köszönhetően több hullámban, hozzávetőleg 600 főt érintő létszámcsökkentés indul az Electrolux nyíregyházi gyárában ez év októberében, a termelés várhatóan december közepén áll le.